2021. Statisztika

Eltelt ismét egy év, és az előzőévhez hasonlóan figyeltük a covidos híreket, megrendezhetjük-e a Rockenbauer túrát. Az előzőév tapasztalásából bizakodóak voltunk, hogy nyárra mindenkinek lehet mindenkivel mindent csinálni. Így lett.

3 héttel a rendezvény előtt jártuk végig az út első felét, Obornaktól Rádiházáig. A földutak poroztak, az aszfalt ontotta a meleget. Hosszú idő után egy héttel a túra előtt érkezett az első frissítő eső. Kedden raktuk ki a technikai ellenőrzőpontokat, éjjel is volt egy kis zápor, de még így sem volt elviselhetetlen a sár. Az időjósok csütörtökre ígértek csapadékot, ami meg is érkezett, de arról nem volt szó, hogy pénteken este is lesz eső. Ez némileg nehezítette a túrázok mozgását.

Szombatra virradóra kicsit hűvös volt a levegő, de ez nem jelentett hátrányt, a 130 km-re nevező 67 főből 64, a nappali 40-re nevező 19 főből 18 túrázó indult útnak.

Napközben a 30 fok körüli hőmérsékletet a szél tette elviselhetővé. Ez meglátszott a túrázók tempóján is, hisz az oltárci pontra érkező leg lassúbb 130-as is 6 km/órás átlagot produkált.

A gyaloglók jó hangulatban érkeztek Hahótra fogyott a zsíros, lekváros kenyér.

Több mint 30 éve szervezek teljesítménytúrát, és mindig azon aggódok, hogy rendben baleset nélkül bonyolódjanak le rendezvényeink. Egyszer csak eljön, azaz idő, amikor a rémálom valósággá válik, és mentőt kell hívni valakihez. Ez most megtörtént, de minden rendezvényszervezőnek azt kívánom, hogy ennél rosszabb ne legye. Egyik túratársunk rosszul érezte magát, mivel a szokásos túrázói házi praktikák sem segítettek, Ő maga kérte, hogy hívjanak mentőt. Szerencsére a kórházból infúziós kezelés után kiengedték, és vasárnap délután már ott viccelődtünk a célban.

Rádiháza után kezdett el esteledni, Bázakerettyére már a többség sötétben érkezett.

Mikor megnyitottuk a bázakerettyei pontot nagy volt a csend. Megkérdeztem a pultost, hogy talán nem volt ma falunap, mert eddig minden alkalommal egybeesett a két rendezvény. Közölték, hogy a múlt héten megtartották. Hurrá! Kevesebb kapatos emberre számíthatunk. Nem így lett, mert keresztelőt tartottak, és az öröm család több férfi tagja velünk együtt múlatta az időt hajnalig. Probléma nem volt velük, csak kicsit hangosan és csúnyán beszéltek.

Az éjszaka kellemes volt, 20 foknál nem mértem hűvösebbet, a szél sem fújt erősen. Innen már minden ellenőrzőpontot csak csúszással tudtunk bezárni. A hőmérséklet vasárnap is 30 fok környékén maradt, viszont a páratartalom talán kicsit magasabb volt.

Több túrázó is dicsérte az ellátást. Idén már négy helyen adtunk zsíros kenyeret paprikával, paradicsommal, vagy lekváros kenyeret, kettő helyen gyümölcsöt és egy helyen teát. Ezt két egyesületi tagunknak köszönhetjük (Ők indultak is a 130 km-s távon) akik támogatták a rendezvényt Balogh József 20, Venczel György 10 ezer forinttal. A RESIDEO Kft. jóvoltából három helyen tudtunk adni hűtött ásványvizet. De ne feledkezzünk meg a rendezvényt segítő, illetve lebonyolításban tevékenyen résztvevő tagjainkról és külsős segítőkről. Köszönet munkájukért.

Remélem minden résztvevő jó emlékekkel távozott, még azok is, akik idén nem teljesítették a kitűzött távot. Bízunk benne jövőre sikerrel járnak.

Megye 40 km nappali
40 km éjszakai 70 km 130 km összesen  
Bács-Kiskun 5 0 0 4 9 9,57%
Baranya 0 0 1 1 2 2,13%
Békés 1 0 0 1 2 2,13%
Borsod-Abaúj-Zemplén 0 0 0 1 1 1,06%
Budapest 6 0 0 15 21 22,34%
Csongrád 0 0 0 0 0 0,00%
Fejér 1 0 1 4 6 6,38%
Győr-Moson-Sopron 2 0 0 0 2 2,13%
Hajdú-Bihar 0 0 0 1 1 1,06%
Heves 0 0 2 2 4 4,26%
Jász-Nagykun-Szolnok 0 0 0 3 3 3,19%
Komárom-Esztergom 2 0 0 8 10 10,64%
Nógrád 0 0 0 2 2 2,13%
Pest 0 0 2 11 13 13,83%
Somogy 0 2 0 2 4 4,26%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 0 0 0 2 2 2,13%
Tolna 0 0 0 1 1 1,06%
Vas 0 0 0 4 4 4,26%
Veszprém 0 0 3 1 4 4,26%
Zala 1 0 1 1 3 3,19%
összesen 18 2 10 64 94 100,00%
Összes indulóból nagykanizsai 0 0 1 1 2 2,13%
Teljesítette 18 2 10 55 86  
A eljesítők és indulok aránya 100,00% 100,00% 100,00% 87,50% 91,49%  

130 km-es távot szintidőn belül teljesítette

Albert László Ádám Pomáz
Átol Csaba Pécs
Bábel Ottó Lepsény
Balázs Árpád Kalocsa
Bálint Emese Ágnes Budapest
Balogh Szabolcs Tác
Berkenyés Gábor Szentgotthárd
Bodnár Zoltán Tatabánya
Dabóczi Tamás Pápa
Deák Zsolt Baja
Fekete Zoltán Székesfehérvár
Fullmann János Endre Budapest
Gárdai Ádám Paks
Gesztesi Tamás Szomód
Görög Adrien Úri
Havasi László Oroszlány
Hegedüs Csaba Dég
Hegedüs Csaba Tatabánya
Horváth Gábor Pecöl
Horváth Tibor Balatonboglár
Horváth Vilmos Nagykanizsa
Jakus Antal Inárcs
Kardos Valentin Budapest
Károly Viktória Kóspallag
Kecskeméti-Lantos Yvette Orosháza
Kisvári Ernő Budapest
Koltai Dániel Budapest
Kotlár László Érd
Kovács Gábor Sződliget
Kovács István Budapest
Kovács Péter Szomód
Kovács Zsolt Úri
Kozma Géza Szolnok
Kutasi Viktor Budapest
Lévai Éva Hajdúböszörmény
Márton Dániel  Budapest
Maxim Imola Szombathdely
Maxim László Szombathdely
Molnár Balázs Somoskőújfalu
Nagy János Budapest
Nagy Orsolya Budapest
Őrsi Anna Eger
Róth András Budapest
Süvöltős Lajos Dunakeszi
Szászfai Gábor Budapest
Szendrődi András Karancsalja
Szilágyi Erzsébet Szolnok
Szőnyi Tibor Kalocsa
Takács Attila Ecséd
Tar Gergő Szolnok
Tóth András Tata 
Varnyu György Gyál
Vass András Rakamaz
Venczel György Fót
Vincze Zoltán Budapest
Walczer István Dorog

70 km-es távot szintidőn belül teljesítette

Ács Gábor Hort
Badics Roland Csabrendek
Baksa József Dunaharaszti
Bell Sándor Vác
Csornai Edina Nemesvámos
Harkai Ferenc Nemesvámos
Jankovics Béla Pécs
Kovács Krisztián Nagykanizsa
Maku László Ecséd
Szakolczi Zolt Székesfehérvár

40 km-es nappali távot szintidőn belül teljesítette

Bartolák Fanni Békéscsaba
Botos István Budapest
Csorba Andor Homokmégy
Csöre Ernő Győr
Csöréné Király Edit Győr
Csősz Gergely Budapest
Csőszné Tamás Mónika Budapest
Dienes Áron Szár
Ferencz Lajos Kacorlak
Inczédi Zoltán Budapest
Jeremcsuk István Budapest
Masa Renáta Budapest
Moravecz Zoltán Uszód
Rekedt-Nagy József Kiskunfélegyháza
Rekedt-Nagyné Kucsora Hajnalka Kiskunfélegyháza
Szőnyi Zsombor Kalocsa
Takács István Komárom
Takácsné B. Tímea Komárom

40 km-es éjszakai távot szintidőn belül teljesítette

Sipos Szabolcs Barcs
Szőke Ádám Barcs